Amiért utálom:
- Rossz példát mutat. A parlamenti viták gyakran elfogadhatatlan hangnemet ütnek meg, és a képviselők az építő jellegű vita helyett egymás lejáratásán ügyködnek. Ahelyett, hogy konszenzusra törekednének, egymást gyalázzák, bekiabálnak, a kölcsönös tisztelet minimális fokát sem mutatják. Ha ők nem képesek erre, kitől lássunk jó példát?
- A politikai érdekek háttérbe szorítják a társadalom érdekeit. A legtöbb politikai szereplő leginkább arra törekszik, hogy saját érdekeit érvényesítse, és a politika által kezébe adott hatalmat kevés felelősségtudattal, nem pedig széles társadalmi rétegek érdekeit szem előtt tartva használja.
- A népszerűség fontosabb az élhetőségnél. Láthatjuk, hogy gyakran az a politikus/párt népszerűbb, amelyik egyszerű, mindenki számára érthető megoldásokat kínál a létező vagy az általa politikai céllal generált problémákra. Sokszor azonban a problémák összetettek, rövid távon nincs egyszerű megoldásuk, és ha mégis ilyet kínálunk, az valamilyen durva szélsőséghez vezet.
Amiért kedvelem:
- Párbeszéd folyik. Jó esetben a politikai szereplők létező és megoldandó problémákat vetnek fel, és ezek mentén folyik a vita. Ennek megkerülhetetlen eleme a párbeszéd, mely által sokféle vélemény és világnézet ütköztetésére van lehetőség. Ha ehhez kellő tolerancia és empátia társul, akkor a diskurzus jó esetben előremutató lehet.
- Megoldásokat keres a felvetődő problémákra. Gyakran a képviselőknek egészen más az elképzelésük arról, hogy egy problémát hogyan kellene megoldani, de ha mind felelősségtudóan a megoldásokra törekednek, akkor jó esély lehet arra, hogy a felmerülő kérdésekre a társadalom számára hasznos választ tudnak adni.
- Elindítja az emberek gondolkodását. A politika hozzájárulhat ahhoz, hogy az emberek olyan problémák iránt is fogékonyak legyenek, és akár egymás között beszélgessenek róluk, melyek közvetlenül talán nem érintik őket. Ha pedig megtanulják megérteni és átérezni mások problémáit, az segítheti az emberek közötti kapcsolatok súrlódásmentes működését.
